A „Szahara” szócikk ide irányít át. Hasonló címmel lásd még: Szahara (egyértelműsítő lap).

Szahara (الصحراء الكبرى, Aṣ-Ṣaḥrā´)
A Szahara végeláthatatlan homoktengere
Közigazgatás
Ország(ok)	Algéria  Csád  Egyiptom  Eritrea  Líbia  Mali  Mauritánia  Marokkó  Niger  Nyugat-Szahara  Szudán  Tunézia
Népesség
Teljes népesség	ismeretlen
Földrajzi adatok
Fekvése	Afrika
Hosszúsága	4800 km
Szélessége	1800 km
Területe	9 400 000 km²
Legmagasabb pont	Emi Koussi (3415 m)  Csád
Legalacsonyabban fekvő pont	Qattara-mélyföld (−132,9 m)  Egyiptom
Elhelyezkedése
é. sz. 23° 04′ 47″, k. h. 12° 36′ 44″23.079722222222, 12.612222222222Koordináták: é. sz. 23° 04′ 47″, k. h. 12° 36′ 44″23.079722222222, 12.612222222222
A Wikimédia Commons tartalmaz Szahara témájú médiaállományokat.

Természetes sziklaív Délnyugat-Líbiában

A Szahara a Föld legnagyobb sivataga. Az Észak-Afrikában elterülő sivatag területe több mint kilencmillió négyzetkilométer, kora mintegy 2,5 millió év. A „szahara” név az arab „sivatag” szóval egyezik meg, némileg eltérő kiejtéssel.

A Szahara Algéria, Csád, Egyiptom, Eritrea, Líbia, Mali, Mauritánia, Marokkó, Niger, Nyugat-Szahara, Szudán és Tunézia hatalmas területeit foglalja el.

A Szahara legnagyobb része a közfelfogással ellentétben hamada (kő- és sziklasivatag) és nem erg (homoktenger). A Szahara a helyi mezőgazdasági módszerek miatt kiszáradó szomszédos füves területeket bekebelezve délnek terjeszkedik, egyes becslések szerint akár évi 48 kilométert is halad Afrika belseje felé (elsivatagosodás).^[1][2][3]

A Szahara valamikor a mainál sokkal nedvesebb volt; benne legalább a legutolsó jégkorszak óta élnek emberek. A Szaharában vízhez kötött állatok (például krokodilok) több mint harmincezer petroglifáját (kőbe vésett képét) találták meg (több mint felüket a délkelet-algériai Taszilin-Ádzserben). Dinoszauruszok - köztük az Afrovenator, a Jobaria és az Ouranosaurus - fosszíliái is előkerültek.

A mai Szahara azonban vegetációban szegény, kivéve a Nílus völgyét, az oázisokat és az északi fennsíkokat, ahol olyan mediterrán növényeket termesztenek, mint az olajfa. A Szaharában ma is több mint 2,5 millió ember él, a legtöbben Egyiptomban, Mauritániában, Marokkóban és Algériában.

Legfontosabb etnikai csoportjai: az őslakos berberek, mint a tuareg törzsek, olyan elarabosodott berber csoportok, mint a hasszaníja nyelvű mórok (vagy szahravik, „szaharaiak”), illetve különböző fekete népek, mint a tubuk, núbiaiak, zagavák, kanurik, fulbék, hauszák és szongajok. Fontos szaharai városok: Tamanrasset, Kargla, Bésar, Haszi Meszaúd, El Ued és Gardaja (Algéria), Timbuktu (Mali), Agadez (Niger), Gat (Líbia) és Faja (Csád).

Elhelyezkedése, tagolása

Nyugaton az Atlanti-óceán, északon az Atlasz és a Földközi-tenger határolja, Egyiptom és a Vörös-tenger keleten, és délen Szudán (régió), illetve a Niger folyó völgye. A sivatagot a következő földrajzi egységekre szokták osztani: Nyugat-Szahara, a középső Ahaggar-hegység, a Tibeszti-hegység, az Aïr-hegység (sivatagi hegyek és magas fennsíkok), a Tenere sivatag és a Líbiai-sivatag (ez a legszárazabb régió). A Szahara legmagasabb pontja a 3415 méter magas Emi Koussi pajzsvulkán a Tibeszti-hegységben, Csád északi részén.

A Szahara Észak-Afrikára és szub-szaharai Afrikára osztja a kontinenst. A Szahara déli határán félszáraz szavannák húzódnak, a Száhil öv, amelytől délre a nedvesebb Szudán és Kongó-medence találhatók.

Földrajza

A Szahara sivatagi formáit a szél (aeoli homokkő) és a ritka esőzések formálták. Ilyen formák a homokdűnék és homokmezők vagy homoktengerek (erg), a köves síkságok (hamada), a kavicssíkságok (reg), a száraz völgyek (vádi) és a sósíkságok (satt vagy sott). Rendhagyó terepformái közé tartozik az űrből is kivehető spirális formájú mauritániai Bikaszem.

A sivatagból számos hegy és hegység emelkedik ki, köztük sok vulkáni, köztük az Aïr-hegység, az Ahaggar-hegység, a Tibeszti-hegység, az Adrar des Iforas és a Vörös-tengeri hegység.

A Szahara folyóvizei többnyire csak szezonálisan létezők. A fő kivétel a Nílus, amely közép-afrikai forrásvidékétől észak felé haladva a Földközi-tengerbe ömlik, folyása mentén hatalmas területeket öntözve. A földalatti vízzáró rétegek néhol elérik a felszínt, oázisokat létrehozva, mint amilyen a Baharijja, a Gardaja, a Timimun, a Kufra és a Szíva.

A Szahara középső része hiperszáraz, alig valami vegetációval. Északi és déli szegélyein és fennsíkjain vannak ritkás fűvel és sivatagi bozóttal fedett területek és a vizet összegyűjtő vádikban fák és magasabb bokrok is előfordulnak.

Határainak meghatározásai

Egyiptomban és Líbia egyes vidékein északon a Szahara egészen a tengerpartig nyújtózik, de Kürenaikában és a Magrebben északon mediterrán erdőkkel és bozótosokkal határos. Ez utóbbi területek mediterrán éghajlatúak, téli esőzésekkel. Frank White^[4] és Robert Capot-Rey,^[5][6] földrajztudós botanikai meghatározása szerint a Szahara északi határa a datolyapálma (Phoenix dactylifera) termesztésének északi határával és a mediterrán eszpartófű elterjedésének déli határával esik egybe. A Szahara északi határa szintén egybeesik a száz milliméter éves csapadékmennyiséget kapó területek szegélyén húzódó vonallal.^[7]

A Szahara déli határa mentén húzódó Száhel-övezet esős évszaka már a nyár. A Szahara botanikailag meghatározott déli határa a Cornulaca monacantha libatopféle (Chenopodiaceae) elterjedésének déli határával, illetve a Száhelre jellemző Cenchrus biflorus pázsitfűféle északi határával egyezik meg.^[5][6]

Az éghajlati kritériumok alapján a déli határ a 150 milliméteres éves csapadékvonal (amely azonban évről évre sokat változik).^[7]

• 
  

  

  
  

  
  

  Eszpartófű
  

  
  

  
  


• 
  

  

  
  

  
  

  Datolyapálma liget Dél-Algériában
  

  
  

  
  


• 
  

  

  
  

  
  

  Cenchrus biflorus szöveten
  

  
  

  
  


• 
  

  

  
  

  
  

  A Bikaszem műholdról
  

  
  

  
  


• 
  

  

  
  

  
  

  Karaván az Ahaggar-hegységben
  

  
  

  
  


• 
  

  

  
  

  
  

  Oázis az Ahaggar-hegységben
  

  
  

  
  

Éghajlatának története

A Szahara éghajlata az elmúlt néhány százezer évben többször is nagyot változott.^[8] Az utolsó jégkorszak idején nagyobb volt, mint ma, délen mai határain túl terjeszkedett.^[9] A jégkorszak vége után, i. e. 8000 és i. e. 6000 közt éghajlata az élővilág számára kedvezőbbre fordult — talán azért, mert az északon zsugorodó jégmezők alacsony nyomású övezeteket alakítottak ki.^[10] A jégmezők eltűnése után északi része kiszáradt.

Ezután a monszunzóna (amely ma csak a Száhil öv szélességi köreiig szállít esőt) északabbra húzódott, és megakadályozta a Szahara déli részének kiszáradását. A nyári monszun idején a felforrósodó szárazföld feletti száraz levegő felemelkedik, és helyébe az óceán felől érkező nedvesebb esőt hoz — a Szahara tehát nyáron volt csapadékosabb. Egy időben úgy vélték, hogy a napsugárzás energiája a Föld keringési paramétereinek változása miatt változik (a Milanković-elmélet szerint kilencezer éve a Föld tengelyének dőlése nagyobb volt, mint ma, így a nyári napközeli apszis július végén jött el.)^[11]

Kr. e. 3400 környékére a monszunhatár körülbelül mai helyére húzódott vissza,^[12] a Szahara területének fokozatos elsivatagosodását okozva^[13] amely igen hosszú ideig tartott. A szaharai pumpa elmélet(wd) az ezen éghajlati hullámzások miatti flóra-, fauna- és embervándorlásokat írja le.

A legújabb kutatások alapján a terület mai formáját mintegy 2700 évvel ezelőtt, azaz Kr. e. 700 körül nyerte el.^[14]

A Szahara ma a Föld egyik legmostohább éghajlatú területe. Az uralkodó északkeleti szél gyakran okoz homokviharokat és porforgókat.^[15] A csapadék ritka, de nem ismeretlen. A Szahara fele kevesebb mint két centiméternyi esőt kap évente, a maradék kevesebb, mint 10 centimétert.^[16] Ritkán esik az eső, sok helyen akár többéves szünetet követően, akkor viszont általában felhőszakadásszerű.

A Szahara csapadékmennyiség alapján mért déli határa 1980 és 1990 között előre és visszafelé is mozgott. A száheli szárazság következtében összességében dél felé mozdult el mintegy 130 kilométert.^[17] A legutóbbi években az elerdőtlenítés is hozzájárul a Szahara déli irányú terjeszkedéséhez, mivel az itt élők továbbra is tüzelőnek használják a fákat és bokrokat.

Történelme

Elefántot ábrázoló kőkori sziklavéset Nyugat-Líbia Akkakusz-hegység nevű sivatagi régiójában

I. e. 7000 és i. e. 2000 közt a Középső-Szahara síkságain dús füvű puszták hullámoztak, gazdag állatvilággal, folyókkal, mocsarakkal. Ez az ember számára is ideális környezet volt, a sivatagot mai nevén a pontozott hullámvonalas kultúra népe lakta, amely a macskahal gerinctüskéivel díszített kerámiáiról kapta a nevét. Pattintott kő nyílhegyeket használtak, strucctojás héjából faragtak gyöngyöket, jellegzetes fegyverük a csontból metszett, szakállal ellátott harpuna volt. A hatalmas területen elterjedt kultúra népei falvakat alkottak és vadászó, gyűjtögető kőkori elődeiktől eltérően szinte kizárólag halászatból éltek, halételeiket az i. e. 7. évezred végén megjelent agyagedényekben készítették el. A fazekasság az északabbra fekvő Alsó-Egyiptomban csak az i. e. 4. évezredben terjedt el. Ez a népesség az i. e. 4. évezred elején tért át a pásztorkodó gazdálkodásra, háziasítva az őstulok helyi, rövid szarvú változatát. Juhot, kecskét már az i. e. 5. évezred elejétől tartottak a kürenaikai barlangok üledékeinek tanúsága szerint a Földközi-tenger partvidékén, és feltételezhetően ezekkel nagyjából egyidejűek a Felső-Nílus lelőhelyein talált maradványok. A szaharai marhacsordák létezéséről sziklafestmények is tanúskodnak. Az ábrázolt emberek nem voltak negroid jellegűek, így lehetséges, hogy az életformaváltást a népesség kicserélődése okozta. A Szahara termékeny vidéke i. e. 3500 körül kezdett kiszáradni, de mai formáját csak i. e. 700 körül nyerte el.^[14]

Ez a szakasz egyelőre erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

Hatása a Föld globális éghajlatára

A Szahara a Föld legnagyobb portermelőjeként évente több mint 1 milliárd tonna port juttat a légkörbe. Ezt a szelek négy fő irányban szállítják:

• „szaharai légrétegnek” is nevezett kalima szél nyugatnak, az Atlanti-óceánon át a Kanári- és a Zöldfoki-szigetek felett Észak- és Dél-Amerikáig viszi;


• a passzáthoz kapcsolódó harmattán szél a Guineai-öbölbe viszi az ásványi szemcséket;


• északi felé fúvó szelek Európába hordják a port,


• kelet felé fúvókból pedig a Közel-Keleten és a Vörös-tengerbe hullik ki.^[18]

Népei és nyelveik

A Szahara számos nép és nyelv otthona. A leggyakrabban hallható nyelv a Szaharában az arab, amelyet a Vörös-tengertől az Atlanti-óceánig beszélnek. Nyugat-Egyiptomtól Marokkóig berber népek is élnek, köztük a Közép-Szahara tuareg pásztorai. A Vörös-tengeri-dombságban, Délkelet-Egyiptomban és Kelet-Szudánban élnek a bedzsák. Az arab, berber és bedzsa nyelvek az afroázsiai nyelvcsaládhoz tartoznak.

Kapcsolódó cikkek

• Adrar des Ifoghas


• Ahaggar-hegység


• Akkakusz-hegység


• Aïr


• Dzsádói-fennsík


• Ennedi


• Kattara-mélyföld


• Líbiai-sivatag


• Taszilin-Ádzser


• Tibeszti


• Tenere

Jegyzetek

Források

• Peter Garlake: Afrikai Királyságok, Helikon Kiadó, 1988 ISBN 963-207-826-8
  

Irodalom

• Michael Brett and Elizabeth Frentess. The Berbers. Blackwell Publishers, 1996


• Charles-Andre Julien. History of North Africa: From the Arab Conquest to 1830. Praeger, 1970


• Abdallah Laroui. The History of the Maghrib: An Interpretive Essay. Princeton, 1977


• 
  Hugh Kennedy. Muslim Spain and Portugal: A Political History of al-Andalus. Longman, 1996


• Richard W. Bulliet. The Camel and the Wheel. Harvard University Press, 1975, Republished with a new preface Columbia University Press, 1990

További információk

.mw-parser-output .tarsprojekt-alapfloat:right;clear:right;width:272px;margin:0 0 1em 1em;border:1px solid #a2a9b1;padding:4px;background-color:#f8f9fa;font-size:95%.mw-parser-output .tarsprojekt-alap-ikonfloat:left.mw-parser-output .tarsprojekt-alap-szovegmargin-left:60px@media screen and (max-width:719px).mw-parser-output .tarsprojekt-alapfloat:none;width:auto;margin:0 0 1em.mw-parser-output .tarsprojekt-alap:afterdisplay:block;content:"";clear:both@media print.mw-parser-output .tarsprojekt-alapdisplay:none

A Wikimédia Commons tartalmaz Szahara (sivatag) témájú médiaállományokat.

• 
  ↑ Balázs-Sivatag: Balázs Dénes: A sivatagok világa. Budapest: Móra. 1982. ISBN 963 11 3014 2  
  


• A Szahara rejtett természeti csodája


• Sivatag.lap.hu, linkgyűjtemény


• 
  Almásy László: Az ismeretlen Szahara (MEK)


• About Sahara subsurface hydrology and planned usage of the aquifers


• Tassili and Ahaggar National Parks


• Besenyő János: Western Sahara (angolul)
  


• 
  Nyugat-Szaharai konfliktus (magyarul)
  


• 
  Saharawi refugees in Algeria (angolul)
  


• 
  Hungarian logistics specialist working for UN’s Western Sahara mission (angolul)
  


• 
  The society of the Sahrawians (angolul)
  


• 
  Western-Sahara under the Spanish empire (angolul)
  


• 
  A Maghreb palesztinjai (magyarul)
  


• 
  Experience of the United Nations Peacekeeping Operation in Western Sahara (angolul)
  


• 
  A nyugat-szaharai spanyol népszámlálás és az ENSZ (magyarul)
  


• 
  A nyugat-szaharai menekültkérdés és az algériai menekülttáborok (magyarul)
  


• 
  Honvédségi szemle 2011. március (magyarul)
  


• Nyugat- Szahara - a helyzet változatlan?


• Besenyő János: Az ENSZ nyugat-szaharai missziójának tapasztalatai


• Magyar Békefenntartók Afrikában


• Besenyő János, Marsai Viktor - Országismertető - Líbia


• Besenyő János. Miletics Péter - Országismertető - Egyiptom


• Besenyő János, Miletics Péter - Országismertető - Mali


• Besenyő János, Miletics Péter - Országismertető - Egyiptom (második, bővített kiadás)


• Besenyő János - Válság Darfurban


• Besenyő János - The society of the Sahrawians (angolul)


• Besenyő János - EU support to the African Unio mission in Darfur (angolul)


• Besenyő János - Új trend az afrikai békefenntartásban

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Sahara című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.